top of page

Ötödjére keressük Erdély legszebb magyar dalát!

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén ötödjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak, legyenek akár amatőrök avagy hivatásos zenészek. A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot.

Pályázni lehet egyszemélyes produkcióval és zenekarral is. A pályázó zenészek és zenekarok két kategóriában (25 év alatti és 25 év fölötti) jelentkezhetnek. A zenekarok kategóriabeli besorolása a zenekari tagok életkora alapján kerül meghatározásra: egyéni jelentkező esetén a személy életkora, zenekar esetén a tagok kétharmadának életkora alapján (tehát egy öttagú zenekar esetén, ahol három tag 25 év fölötti, két tag 25 év alatti, a zenekar a 25 év fölötti kategóriában fog versenyezni).

A pályázat leadásának határideje 2019. szeptember 30.

A jelentkezés kritériumai:

  • A beküldött dal magyar nyelven íródott, saját szerzemény kell legyen. Nem fogadunk el dalfordítást, megzenésített verset vagy feldolgozást.

  • A zenekarok együtt dolgozhatnak külső szövegíróval, viszont a felhasznált szövegek nem lehetnek már publikált írások.

  • A beküldött dal nem lehet régebbi, mint 2018 augusztusa. Régebben elkészült dallal akkor lehet jelentkezni, ha az 2018 augusztusa után jelentős átalakításon esett át, és a pályázatra beküldött formában nem jelent meg semmilyen fórumon a megjelölt időpont előtt.

  • A versenyben az elmúlt kiírásokon díjazott dalok jelölését átdolgozott formában sem fogadjuk el, viszont a korábban már pályázott, de nem díjazott dalokkal – amennyiben azok jelentős átalakításon estek át 2018 augusztusa után – lehet pályázni újra.

  • Tematikai megkötés nincs, viszont a beküldött dalok szövege nem tartalmazhat gyűlöletbeszédet, nem lehet szexista, rasszista, xenofób, szító, felbujtó jellegű.

  • Zenei stílusbeli megkötés nincs. A pályázat kiemelten támogatja a minél sokszínűbb zenei paletta megteremtését, ezért bátorítjuk a pályázókat, hogy kevésbé ismert stílusú dalokkal is nevezzenek.

  • Korhatárbeli megkötés nincs.

  • Egy zenekar maximum három dallal jelentkezhet. A dalokat egyenként elmentve, .mp3 vagy .flac kiterjesztésben fogadjuk el, ugyanakkor kérjük az elküldött hanganyag mellé, szintén külön .pdf dokumentumokban mellékelni a dal(ok) szövegét, valamint egy .jpg formátumú képet is a zenekarról. Az elküldött fájlok neve minden kiterjesztésben így kell kinézzen: csapatnév_dal címe (a kép esetén: csapatnév.jpg).

  • A pályázaton való részvételhez nem kell stúdióminőségben felvett dalokat beküldeni, de a rossz, hallgathatatlan minőségű hanganyag kizáró jellegű.

  • A kitöltött pályázati űrlapokat kizárólag a határidő napján 23:59-ig fogadjuk el. Ezen időpont után kitöltött pályázati űrlapokat nem áll módunkban figyelembe venni.

  • A kritériumoknak való megfelelésért a felelősség a pályázót terheli, a szervező azonban szúrópróbaszerű vizsgálatokat végezhet. A kritériumok be nem tartása a versenyből való kizárást vonja maga után.

További információk kérhetőek az emkeifjusag@gmail.com címen, vagy a facebookon (facebook.com/legszebberdelyimagyardal)