top of page

Dunaszerdahely, jövünk!

Múlt hétvégén néhányan Zentán jártunk, ahol a Magyar Kultúra Napjának közös megünneplése és a Városháza gyönyörű dísztermében tartott Kárpát-medencei Kulturális Fórumon való részvétel mellett egy röpke megbeszélésre is sikerült sort keríteni – a téma pedig nem más volt, mint az idén már harmadik születésnapját ünneplő Kultivál.


A Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált (de szólítsátok csak nyugodtan Kultiválnak) először 2015-ben szerveztük meg, Kolozsváron. Gyakorlatilag a Kultivál volt az a program, amelyen összeállt az EMKISZ alapmagját alkotó csapat, és a fesztivál sikerességének nagy szerepe volt abban is, hogy hivatalosíthassuk a munkánkat, és önállóan bejegyzett szervezetté válhassunk.

Na de mi is az a Kultivál? Ez egy olyan rendezvény, ahol színészek, zenészek, képzőművészek, írók és bármilyen más, a kultúrához szervesen kötődő művészeti ágban alkotó fiatalok mutathatják be tudásukat, világképüket, terveiket, mindezt közösen a Kárpát-medence minden szegletéből érkezőkkel. A Kultivál szervezésében résztvevő régiók Erdélyen kívül Vajdaság, Muravidék és Felvidék, de folyamatosan próbálkozunk azon, hogy újabb és újabb magyar közösségeket, régiókat vonjunk be a programba. Az első, döcögősen megszervezett, de annál szívet melengetőbb kolozsvári fesztivál után a tavaly Muravidéken, pontosabban Lendván járt a Kultiválos csapat, idén augusztusban pedig a Felvidékre, Dunaszerdahelyre látogatunk augusztus 10. és 13. között.


Ami idén is lesz: közös főzés, fotókiállítás, interaktív képzőművészeti alkotások, régiós tánc- és egyéb bemutatók, és persze sok-sok közös élmény, meg jókedv dögivel.


Ami idén lesz először: Kárpát-medencei szintű közös színdarab összeállítása (erdélyi szövegíróval, vajdasági rendezővel, és a Kárpát-medence minden sarkából származó színészekkel), és hivatalosan kihirdetett, szintén az egész medencére kiterjedő fotópályázat.


Ami remélhetőleg nem lesz: esős idő :)


Szóval mi úgy gondoljuk, hogy idén is jó buli lesz a Kultivál, érdemes lesz pályázni, jelentkezni, eljönni, vagy legalábbis követni a történéseket. Ti hogy gondoljátok?



Mielőtt azonban túlságosan belelovalnánk magunkat a Kultivál tervezgetésébe, szeretnénk még megköszönni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, hogy fogadtak a múlt hétvégén, valamint tiszta szívből gratulálunk úgy a vajdasági Kultúra Napi díjazottaknak, mint a tegnap kiosztott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj 2017-es kitüntetettjeinek: Márton Evelinnek, Berszán Zsoltnak és ifj. Csíky Boldizsárnak!

RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page