Kilencedjére is keressük Erdély legszebb magyar dalát!
2023. szept. 6.
3 perc olvasás
Frissítve: 2023. nov. 9.
2023-ban is várjuk a legjobb magyar dalokat!

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén IX. alkalommal hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak, legyenek akár amatőrök avagy hivatásos zenészek. A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven írt, hazai dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik egyébként nehezebben kapnak nyilvánosságot.
Pályázni lehet egyszemélyes produkcióval és zenekarral is, műfaji megkötés nélkül. A pályázó zenészek és zenekarok jelentkezését a Legszebb Erdélyi Magyar Dal: az év felfedezettje kategóriába várjuk. Fontos megemlíteni, hogy hangsúlyt fektetünk a már sikeres zenekarokra is, hisz a középpontba a DAL fog kerülni. A pályázó zenészek és zenekarok tehát lehetnek teljesen amatőrök, avagy már jól ismert zenészek. A korhatárral kapcsolatban szintén nincsenek megkötéseink. A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni, sőt, kifejezetten bátorítjuk az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát.
Másik kategóriánkban a közönségnek is teret adunk: a Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2023 címre a rajongók által lehet dalokat nevezni. A címre nevezett dalok közül a zsűri szakmai szempontok alapján kiválasztja a legjobb hat dalt, amelyek közül közönségszavazás segítségével dől el, hogy melyik lesz Erdély legszebb magyar dala. Az egyetlen szabály az, hogy csak erdélyi zenekarok 2022. január 1-e után megjelent dalait lehet benevezni a versenybe.
A LEMD: az év felfedezettje pályázaton való részvétel kritériumai:
A beküldött dal magyar nyelven írt, saját szerzemény kell legyen. Nem fogadunk el dalfordítást, megzenésített verset vagy feldolgozást.
A zenekarok együtt dolgozhatnak külső szövegíróval, viszont a felhasznált szövegek nem lehetnek már publikált írások.
A beküldött dal nem lehet régebbi, mint 2022 januárja. Régebben elkészült dallal akkor lehet jelentkezni, ha az 2022 után jelentős átalakításon esett át, és a pályázatra beküldött formában nem jelent meg semmilyen fórumon a megjelölt időpont előtt.
A versenyben az elmúlt kiírásokon díjazott dalok jelölését átdolgozott formában sem fogadjuk el, viszont a korábban már pályázott, de nem díjazott dalokkal – amennyiben azok jelentős átalakításon estek át 2022 januárja után – lehet pályázni újra.
Tematikai megkötés nincs, viszont a beküldött dalok szövege nem tartalmazhat gyűlöletbeszédet, nem lehet szexista, rasszista, xenofób, szító, felbujtó jellegű.
Zenei stílusbeli megkötés nincs. A pályázat kiemelten támogatja a minél sokszínűbb zenei paletta megteremtését, ezért bátorítjuk a pályázókat, hogy kevésbé ismert stílusú dalokkal is nevezzenek.
Korhatárbeli megkötés nincs.
Egy zenekar maximum három dallal jelentkezhet. A dalokat egyenként elmentve, .mp3 vagy .flac kiterjesztésben fogadjuk el, ugyanakkor kérjük az elküldött hanganyag mellé, szintén külön .pdf dokumentumokban mellékelni a dal(ok) szövegét, valamint egy .png vagy .jpg formátumú képet is a zenekarról. Az elküldött fájlok neve minden kiterjesztésben így kell kinézzen: csapatnév_dal címe (a kép esetén: csapatnév .png/jpg).
Javasoljuk a beküldött dal klipjének (ha van) beküldését is. A videó a versenyzéshez nem kötelező, de a közönségszavazásnál plusz szavazatokat hozhat.
A pályázaton való részvételhez nem kell stúdióminőségben felvett dalokat beküldeni, de a rossz, hallgathatatlan minőségű hanganyag kizáró jellegű.
A kitöltött pályázati űrlapokat kizárólag a határidő napján 23:59-ig fogadjuk el. Ezen időpont után kitöltött pályázati űrlapokat nem áll módunkban figyelembe venni..
A kritériumoknak való megfelelésért a felelősség a pályázót terheli, a szervező azonban szúrópróbaszerű vizsgálatokat végezhet. A kritériumok be nem tartása a versenyből való kizárást vonja maga után.
Figyelem! A pályázati űrlap kitöltéséhez – mivel az fájlfeltöltési opciót tartalmaz – be kell jelentkezni a Google Formsba!
Amennyiben nem rendelkezel Google fiókkal, és nem is szeretnél regisztrálni, írj nekünk az emkeifjusag@gmail.com címre!
A 2023-as LEMD címre való javaslattétel kritériumai:
A javaslattételhez egy rövid űrlapot kell kitölteni, a zenekar nevével és a dal címével.
Egy személy több dalt is nevezhet, de ugyanazt a dalt ugyanaz a személy csak egyszer nevezheti.
A nevezett dal nem lehet korábbi, mint 2020 júniusa.
Bármilyen stílusú zene nevezhető, a lényeg, hogy szerzője erdélyi és nyelve magyar legyen.


Mình chơi xổ số kiểu cho vui là chính, xem kết quả như một thói quen giải trí nên cũng không đặt nặng chuyện phải trúng to. Trước đây nghe bạn bè bàn về “cầu” với “dàn” suốt ngày, mình tò mò thử để ý xem có gì hay không, theo dõi một thời gian thì thấy đôi lúc cũng có vài chỗ lặp lại làm mình chú ý. Mỗi khi đọc bài soi, mình thường ghi nhanh vài dòng rồi chờ kết quả về để tự kiểm tra xem mình có bị cảm giác dẫn dắt không. Dạo này rảnh thì mình ghé https://soicauxsmb.io/soi-cau-9999.html đọc thêm cho đỡ chán, coi như có chuyện để tán gẫu. Trúng chút thì…
Încearcă norocul pe ggbet romania și profită de bonusurile exclusive pentru jucătorii din România.
л
Hi there! Last night, I stumbled upon Gday77 Login while searching for some online entertainment, and it didn’t disappoint. The login process was quick and easy, and once inside, I was amazed by the variety of games available. From classic pokies to modern slots and live dealer games, the options were endless. The platform also boasts excellent customer support, ensuring a smooth and enjoyable gaming experience. The bonuses and promotions were another highlight, giving me more opportunities to win. By the end of the evening, I had a fantastic time and walked away with some impressive winnings. For a reliable and entertaining casino, Gday77 Login is highly recommended.