A hétvégén családra találtam a vadregényes Sztánán. Aprócska családra, tele szeretettel, elfogadással és jókedvvel, tele olyan emberekkel, akiknek – bár különböző stílusokban– de a lelkük ugyanolyan dallamokon szól, akiknek egyetlen vágya a tenni akarás és a kultúra szolgálata.
A kezdeti nehézségek ellenére, melyeket a megkésett közlekedés, a nehezen kiépített úthálózatok és a titokzatos táj idéztek elő, nagyon hamar összerázódott az addig még nem teljesen ismerős társaság. A táborhelyhez vezető út egyszerű falusi szépségében pompázott. Pásztorkutyák, mocsaras legelők, saras utak és bárányok fogadtak, lehajló, ropogó ágak és szúrós bokrok mutattak nekünk irányt. Kíváncsiságunkat és érdeklődésünket a Kós Károly tervei alapján készült sejtelmes, óriási, régmúltat idéző ház is erősítette, ezért a hétvégénk éjszakái a vad fákkal körülfont teraszon hajnalba torkolló beszélgetésekkel zárultak.
De nemcsak a táj és a beszélgetések határozták meg a csapatépítő kirándulásunkat! Rengeteg új ismerettel bővítettük tarsolyainkat, megtanulhattuk, hogyan kell helyesen beosztani az időnket, hogyan lehetünk a saját életünk folyamán tudatos irányítói a körülöttünk zajló, időt igénylő eseményeknek. Mindezt nem csak egy egyszerű képzés biztosította nekünk. Annál sokkal több volt a tanítási folyamat, ugyanis, míg csoportokra osztva igyekeztünk kifejezni önmagunkat, együtt dolgozni, addig titokzatos módon összebarátkoztunk egymással, a csoportmunka árán biztosítva lett egyfajta átjárás az emberek belső világa között. Ez egy számomra teljesen új felfedezés volt, ugyanis sokat keresgéltem már a különböző szervezetek között, önkénteskedtem sok helyen, de sehol sem tapasztaltam meg ezt az érzést, amit itt ilyen rövid idő alatt: ugyanolyan ember voltam, mint a képzőim. Nem kellett lesütött fejjel állnom a nálam magasabb szinteken álló vezetők előtt, nem kellett engedelmeskednem a nekem nem tetsző elvárásoknak, nem kellett a saját értékrendemnek ellentmondó módon cselekednem. Olyan vezetőkre találtam itt, akik velem és a társaimmal teljesen egyenrangúnak vallják magukat. Közvetlenség és szeretet árad belőlük, mely által igazolták, hogy az EMKISZ teljes valójában hiteles szervezet, őszinte alapokra épülve, megalkuvásmentesen. Itt a cél elérése nem az embereken való átgázolások során valósul meg. Elsődleges szempont a tagok közötti jó viszony, melyet a vezetők példaértékű magatartása alakít a legeredményesebben. A kultúráért, az elvesző erdélyi értékekért való küzdelem alapköve ebben a szervezetben a szeretet.
Úgy hiszem, rengeteg dolgot meg lehet valósítani szeretettel! Erre jó példa volt a csapatépítő hétvégénk is, mely lejártáig mondhatni közösségerősítő hétvégévé vált. A türelmes és megértő hozzáállás kihozta a tagok rejtett lelki énjeit is, melyre egy ilyen jellegű szervezetben hatalmas szükség van. Ugyanis a hozzáértő munka még semmihez sem elegendő elhivatottság és átszellemültség nélkül, melyeket egyértelműen csak a jó irányítók hozzáállása idézhet elő. Nálunk ez sikerült. Ezt bizonyították a közösen megoldott feladataink is, ugyanis néhányan elsőre még ismeretlenül álltunk egymás előtt, mégis az utolsó munkánk sok ember eggyé válásából alakult ki: sok tevékeny kéz és színes fantázia egyformán dolgozva, különböző módon és változatos ötletekkel rajzban foglalta össze a hétvége egészét. Ezek az alkotások megmutatták, hogy két nap alatt mennyi mindent megtudhattunk egymásról, mennyire sikerült megértenünk a tanultakat és milyen mértékben tudunk együtt dolgozni.
Igaz, mi sem vagyunk teljesen tökéletesek. Volt rá példa, hogy nem tudtunk egész napokat a csoport teljes nagyságában eltölteni. A fáradtság és a minket körülvevő természet egészséges csendje néhányunkat korábban csábított pihenésre. De ilyenkor sem különült el egymástól a társaság, ugyanis mindig akadtak emberek, akikkel alvás előtt is jókat lehetett beszélgetni, és még ilyenkor is lehetőségünk nyílt egymás megismerésére.
Ezek mellett viccek százezreit találtuk ki, új kontextusba ültettük a legszakállasabbakat, a legismertebbeket is. Az óriási házat az egész napos nevetés harsogta be, a jókedvet még a jégeső és a hideg sem volt képes megszüntetni.
A családias hangulatot erősítette a kalákafőzés is, ugyanis férfiszakácsunkat segítve hámoztunk, aprítottunk, kavargattunk, mosogattunk, mindezt egy kis méretű pultnál egyszerre, de gondok nélkül, hiszen a jófélék kis helyen is elférnek, mint tudjuk.
Az elmúlt hétvége maradandó élményeket hagyott mindannyiunkban. A vadregényes tájnak köszönhetően két napig teljes mértékben felszabadulhattunk a technológia nyomásaitól és a befele fordulás helyett a nyíltságot és a megosztásokat választottuk. Ezek által lett teljes a csapatépítő hétvégénk, ugyanis az interaktív tanulás mellett belekóstolhattunk egymás lelki világába is, és mentesítve magunkat a hierarchikus felosztásoktól, vezető, képző, tag és önkéntes szeretve, feszengésektől mentesen segítette a másikat a fejlődésre. Ezzel az egyszerű taktikával váltunk csapatból közösségé, közösségből pedig egyre inkább családdá.