Kulturális Ifjúsági Filmnap – erdélyi történetek mozivásznon
- emkisz
- 2017. jún. 29.
- 2 perc olvasás
Filmvetítéseken, műhelyfoglalkozásokon és gyerekprogramokon vehettek részt az érdeklődők hétvégén, a kolozsvári Dacia moziban szervezett Kulturális Ifjúsági Filmnapon. Az első kiadáshoz képest sokan érdeklődtek a filmnap iránt, főként fiatalok látogattak ki a rendezvényre, de a kisebbeket is vonzotta a gyereksarok, illetve a nekik kínált programok.
A Te világod a mozivásznon mottójú eseményen hét pályaművet vetítettek, a legjobbakat közönségszavazás alapján választották ki. Az első díjat Barabás Eszter Kopjafa a házunk helyén című filmje kapta. A film Bözödújfalu történetét mutatja be, melyet Ceauşescu 1988-ban elárasztatott egy víztároló kialakítása érdekében. A második helyezett Roseti Bruno Dincolo de ziduri című alkotása, amely egy javítóintézetbe került fiú esetét mutatja be, akinek látássérült társa meséli el, hogyan látja ő a világot. A harmadik helyezést Suba Martina Angyalka Táncírás című filmje érte el. Az alkotás főszereplője Hájas Tibor, aki néphagyomány-gyűjtői és néptáncos tevékenysége mellett hatalmas odaadással oktat gyerekeket néptáncra. A negyedik helyen Mihálydeák Krisztina Ez engemet éltet című alkotása végzett, a film Kiss Margit, egy idős, de aktív, életvidám nő mindennapjait mutatja be. Dicséretben részesültek a következő alkotások: László József – Emberi terek (Human Places); Major Lajos – A két fenyő; Prózsa Lilla Zsuzsanna, Kacsó Lehel, Szilágyi Róbert, Csúcs Endre – Arigatou. A legjobb négy alkotás beküldője erdélyi filmvetítő-körutat, az első két díjazott emellett Mediawave fesztivál-részvételt nyert, míg a legjobb film rendezője egy VIBE fesztivál-belépővel is gazdagodott. A szavazók között este tombolanyereményeket sorsoltak ki, köztük VIBE fesztivál, Adrenalin Park és ParaPark belépőket.
A részvevőknek délelőtt alkalmuk nyílt Csibi László székelyudvarhelyi vágóval, operatőrrel, rendezővel beszélgetni az oral history műfajáról, míg délután Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr számolt be az érdeklődőknek a filmkészítésben szerzett több évtizedes tapasztalatairól. A rendezvény zárásaként levetítették Zágoni Bálint A sárga csikó nyomában című dokumentumfilmjét is, amely arra vállalkozik, hogy filmtörténészek együttműködésével, valamint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismertesse a kolozsvári filmes műhely hatéves működését.
Miután a változó számú, de lelkes közönség megmutatta, hogy van igény a rendezvényre, a szervezők jövőre is tervezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapok megrendezését.
Johnnie Kash Kings Casino Login offers a seamless and secure way for players to access their accounts and explore a world of thrilling online gaming. With just your email and password, you can unlock a vast collection of pokies, table games, and live dealer options designed for endless entertainment. The platform is fully optimized for both desktop and mobile devices, ensuring a smooth experience wherever you play. New users can quickly sign up to claim generous welcome bonuses, while existing players enjoy regular promotions and loyalty rewards. Logging in to Johnnie Kash Kings Casino means stepping into a royal gaming experience filled with excitement and big-win opportunities.