Felcsendültek a díjnyertes erdélyi dalok
- Bede Laura
- 2017. nov. 12.
- 2 perc olvasás
Fergeteges hangulatú koncertekkel egybekötött gálaesten adták át szombat este a Legszebb Erdély Magyar Dal pályázat idei díjait. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által harmadik alkalommal meghirdetett programon két kategóriában értékelték a zenekarok által beküldött ötven magyar dalt.

A 25 év alatti csoport első helyezettje a Pillantás című dal lett a marosvásárhelyi Vecker zenekartól, amelynek tagjai – Nemes Tibor, Máthé Péter, Pethő Csaba, Iszlai Tamás, Simó Péter, Szász Hunor – pop- és rock zenével mozgatták meg a közönséget. A 2011-ben alakult zenekar produkciójának értékelésekor André Ferenc zsűritag elmondta, még nem egészen érzi az együttes saját stílusát, kicsit több személyességet szeretne felfedezni zenéjükben. Szintén a zsűri részéről Balázs Imre József úgy fogalmazott: a gálaest egyik legjobb hangja a Nemes Tiboré volt, produkciójuk nagyon messze fog eljutni. A zenekar a Nortyx Web&Music Stúdióban való felvétel elkészítését, a Double Rise Fesztiválon, a Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztiválon (Öröm a Zene tehetségkutató elődöntőjén), illetve a Szentgyörgy Napokon való fellépési lehetőséget nyert.

Ugyanebben a kategóriában díjazták a gyergyószentmiklósi Alteregó zenekart, amelynek a Nem számít című daluk a második helyezést érte el, a közönségszavazás nyertesei is ők lettek, illetve az együttes énekes-gitárosa, Fodor László Újfalusi Gábor Díjat kapott a kiemelkedő zenei tehetségéért. A zenekar koncertlehetőséget nyert többek közt az Erdélyi Gitártáborban, az Ars Hungarica Fesztiválon, a Double Rise Fesztiválon, a Vibe Fesztiválon.
A 25 év alatti kategória harmadik helyén a Metalon zenekar végzett a Szemben az árral című dalukkal. Az erdélyi rock együttes felléphet a Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztiválon (Öröm a zene tehetségkutató elődöntőjén), az EMI Táborban és a Főtér fesztiválon.
A 25 év feletti kategóriában a székelyudvarhelyi Simó Annamária és zenekara nyert Hosszú évek óta című dalukkal. Gábora–Máté Éva zsűritag szerint a dal és az együttes egyaránt megállná a helyét bármilyen színpadon, Magyarországon vagy akár nemzetközi szinten. A pop-rock műfajban játszó, 2016-ban alakult zenekar fellépési lehetőséget nyert Tusványoson, a Double Rise Fesztiválon, a Szabadság Feszten, a Szent Miklós Napokon, a Vibe Fesztiválon, a Szentgyörgy Napokon és az Öröm a Zene Tehetségkutató és-gondozó program döntőjébe, valamint stúdiófelvételt készíthet a Nortyx Web&Music Stúdióban és Corvin Recording Studioban.

A második helyen a temesvári Még 5 Perc zenekar végzett Mit ér? című dalukkal. A 2010-ben alakult együttes szombat esti bemutatkozó koncertje elmaradt, mert nem tudtak teljes létszámban részt venni a gálán. A zenekar felléphet a Temesvári Magyar Napokon, a Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztiválon és a Kultiválon, valamint felvételt készíthet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hangstúdióban.
A harmadik helyezett az Az volt a kérdés című dal lett, amelyet a marosvásárhelyi Ferencz Mari adott elő, Iszlai Tamás dobos kíséretében. A nyertesek koncertezhetnek a Mediawave fesztiválon, az Ars Hungarica Fesztiválon, a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztiválon, illetve a Szent Miklós Napokon.
A zsűri tagjai – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Hary Judit operaénekes és Gábora-Máté Éva zenész – egy különdíjat is átnyújtottak László I. Attila részére, a Piskóta Panni című daláért.
„A szerzemények értékelésekor a zene és a dalszöveg összhangjára figyeltünk, és azt gondolom, hogy az idei produkciókban nem volt olyan probléma, hogy ne talált volna a szöveg a zenével. A koncertek pedig még inkább meggyőztek arról, hogy jól döntöttünk” – fogalmazott Balázs Imre József zsűritag.
A díjátadót követően a két kategória első helyezettje egyórás koncertet adott, majd hajnalig tartó buliban tomboltak a versenyzők, szervezők és vendégek.
Pregătit pentru distracție explozivă? Intră pe https://www.favbet.ro/ro/casino/pacanele/ și descoperă universul păcănelelor de la Favbet Casino! De la clasicele Shining Crown și 20 Super Hot la sloturi moderne precum Gates of Olympus sau Sweet Bonanza, ai mii de jocuri pline de culoare și premii tentante. Cu bonusuri suculente, rotiri gratuite și jackpoturi care așteaptă să fie câștigate, Favbet te ține lipit de ecran! Joacă pe mobil sau PC și prinde norocul!