top of page

Hetedjére is LEMD!

  • Szerző képe: emkisz
    emkisz
  • 2021. szept. 20.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2021. okt. 24.

Megújult pályázati rendszerrel keressük hetedjére is Erdély legszebb magyar dalát!

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén hetedjére hirdeti meg zenei pályázatát MINDEN erdélyi zenésznek és zenekarnak, legyenek akár amatőrök avagy hivatásos zenészek. A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot.


Az elmúlt évben ötleteltünk, gondolkoztunk, és úgy találtuk, pályázati rendszerünk egy kis felújításra szorul. Épp ezért megújítottuk rendszerünket, hogy egyrészt teret adhassunk a jövő nagy zenészeinek a bemutatkozásra, de másrészt ne zárjuk ki a Legszebb Erdélyi Magyar Dal cím elnyerésének lehetőségéből azokat a zenekarokat sem, akik amúgy már ismertebbek, és így nem feltétlenül van szükségük új bemutatkozási lehetőségre. Épp ezért az idei kiíráson a zenekarok a Legszebb Erdélyi Magyar Dal: az év felfedezettje címre pályázhatnak, mindannyian egy kategóriában versenyezve, míg a 2021-es év Legszebb Erdélyi Magyar Dala címet a nagyközönség beküldött javaslataiból szakmai alapon kiválasztott dal kapja meg. A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni, sőt, kifejezetten bátorítjuk az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát.


A pályázat leadásának határideje 2021. október 24., vasárnap éjfél. A gálaestre november 6-án kerül sor, reményeink szerint a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. Ha a járványhelyzet megengedi, akkor szívesen várjuk az érdeklődőket is a helyszínre, de egyelőre csak a zenekarok jelenlétével számolunk.



A LEMD: az év felfedezettje pályázaton való részvétel kritériumai:


  • A beküldött dal magyar nyelven íródott, saját szerzemény kell legyen. Nem fogadunk el dalfordítást, megzenésített verset vagy feldolgozást.

  • A zenekarok együtt dolgozhatnak külső szövegíróval, viszont a felhasznált szövegek nem lehetnek már publikált írások.

  • A beküldött dal nem lehet régebbi, mint 2020 júniusa. Régebben elkészült dallal akkor lehet jelentkezni, ha az 2020 után jelentős átalakításon esett át, és a pályázatra beküldött formában nem jelent meg semmilyen fórumon a megjelölt időpont előtt.

  • A versenyben az elmúlt kiírásokon díjazott dalok jelölését átdolgozott formában sem fogadjuk el, viszont a korábban már pályázott, de nem díjazott dalokkal – amennyiben azok jelentős átalakításon estek át 2020 júniusa után – lehet pályázni újra.

  • Tematikai megkötés nincs, viszont a beküldött dalok szövege nem tartalmazhat gyűlöletbeszédet, nem lehet szexista, rasszista, xenofób, szító, felbujtó jellegű.

  • Zenei stílusbeli megkötés nincs. A pályázat kiemelten támogatja a minél sokszínűbb zenei paletta megteremtését, ezért bátorítjuk a pályázókat, hogy kevésbé ismert stílusú dalokkal is nevezzenek.

  • Korhatárbeli megkötés nincs.

  • Egy zenekar maximum három dallal jelentkezhet. A dalokat egyenként elmentve, .mp3 vagy .flac kiterjesztésben fogadjuk el, ugyanakkor kérjük külön .pdf dokumentumokban mellékelni a dal(ok) szövegét, valamint egy .jpg formátumú képet is a zenekarról. Az elküldött fájlok neve minden kiterjesztésben így kell kinézzen: csapatnév_dal címe (a kép esetén: csapatnév.jpg).

  • A pályázaton való részvételhez nem kell stúdióminőségben felvett dalokat beküldeni, de a rossz, hallgathatatlan minőségű hanganyag kizáró jellegű.

  • A kitöltött pályázati űrlapokat kizárólag a határidő napján 23:59-ig fogadjuk el. Ezen időpont után kitöltött pályázati űrlapokat nem áll módunkban figyelembe venni.



A 2021-es LEMD címre való javaslattétel kritériumai:


  • A javaslattételhez egy rövid űrlapot kell kitölteni, a zenekar nevével és a dal címével.

  • Egy személy több dalt is nevezhet, de ugyanazt a dalt ugyanaz a személy csak egyszer nevezheti.

  • A nevezett dal nem lehet korábbi, mint 2020 júniusa.

  • Bármilyen stílusú zene nevezhető, a lényeg, hogy szerzője erdélyi és nyelve magyar legyen.




Ne feledkezzünk el támogatóinkról és médiapartnereinkről, akik nélkül ez az esemény sem valósulhatott volna meg :)





 
 
 

8 comentarios


Ilona Lizer
Ilona Lizer
07 abr

Lumea jocurilor de noroc online nu stă pe loc - apar în mod regulat noi cazinouri, care vă pot surprinde plăcut. Pentru a afla mai multe despre ele și a nu rata cele mai bune oferte, vă recomand site-ul WorldCasinoExpert.ro cazinouri noi. Aici puteți găsi cele mai recente recenzii ale celor mai interesante produse noi care oferă bonusuri, rotiri promoționale gratuite și o abordare originală a gameplay-ului. Toate cazinourile sunt pre-verificate pentru siguranță și legalitate. Utilizatorul poate fi sigur că alege o platformă de încredere. Aceasta este o modalitate excelentă pentru cei care doresc să încerce ceva nou în timp ce se joacă cu încredere și distracție.

Me gusta

Степан Тарасов
Степан Тарасов
01 abr

Γεια σου! Είμαι ο Μάκης και θέλω να σου πω για την απίστευτη μου εμπειρία στο Vistabet!

Όταν πρωτοανακάλυψα το Vistabet (https://vistabet.greeceonlinecasino.com/), δεν περίμενα τόση ποικιλία και δυνατότητες! Από κλασικά παιχνίδια μέχρι νεότερα slots, όλα ήταν τόσο εύκολα προσβάσιμα και με υπέροχα γραφικά. Η πρώτη μου προσπάθεια με το ζωντανό καζίνο τους ήταν μαγική - σαν να ήμουν σε πραγματικό καζίνο χωρίς να βγαίνω από το σπίτι μου!

Το καλύτερο όλων; Τα δωρεάν μπόνους και οι προσφορές που προσφέρουν συχνά. Χάρη σε αυτά, είχα περισσότερες ευκαιρίες να παίξω και να δοκιμάσω νέα παιχνίδια χωρίς να ρισκάρω πολλά. Βέβαια, όπως όλοι ξέρουμε, η τύχη είναι απρόβλεπτη - αλλά η διασκέδαση ήταν εγγυημένη!

Το Vistabet έγραψε τη δική μου ιστορία τυχερών παιχνιδιών…

Me gusta

Vulcano Clepper
Vulcano Clepper
22 feb

Hallo allemaal! Ik wil jullie graag iets vertellen over mijn ervaring bij https://voltslot-nl.com/. Ik ben hier een tijdje geleden begonnen en ben echt onder de indruk van wat dit casino te bieden heeft. De website ziet er strak en modern uit, en het is supermakkelijk om te navigeren. Het aanbod aan spellen is geweldig – van populaire slots tot live casino games, er is voor elk wat wils. Bovendien kreeg ik bij mijn aanmelding een leuke welkomstbonus, wat mijn eerste speelsessie nog spannender maakte.

Wat ik vooral waardeer aan Voltslot is de transparantie en de snelle service. Ik had een keer een vraag over een bonus, en de klantenservice reageerde snel en was erg behulpzaam. Ook de uitbetalingen verlopen soepel…

Me gusta

Алексей Чернобай
Алексей Чернобай
23 ene

Der Login bei Royal Vegas Casino ist einfach und sicher, sodass Spieler schnell Zugang zu einer Vielzahl von spannenden Slots, Tischspielen und Live-Casino-Optionen erhalten. Mit einer benutzerfreundlichen Oberfläche, erstklassigem Datenschutz und schnellen Zahlungsmethoden sorgt Royal Vegas für eine reibungslose und sorgenfreie Spielerfahrung. Egal, ob Sie ein Anfänger oder ein erfahrener Spieler sind, der Royal Vegas Login ist der perfekte Einstieg in ein hochwertiges Online-Gaming-Erlebnis.

Me gusta

Purlan Ajello
Purlan Ajello
04 oct 2024

Hallo, mijn naam is Purlan. Mijn ervaring met One Casino was geweldig https://casinoone-nl.nl/. De registratie verliep soepel, en ik kon direct beginnen met spelen. Ik vond de selectie van gokkasten en tafelspellen zeer divers en spannend. De klantenservice was behulpzaam en gaf snel antwoorden op mijn vragen. Ik kijk ernaar uit om weer te spelen bij One Casino en meer van hun aanbiedingen te ontdekken!

Me gusta
RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:

© 2016 - 2018 by Mák Arany. 2019 - by EMKISZ/TCs. Proudly created with Wix.com

  • Facebook - Black Circle
  • YouTube - Black Circle
  • SoundCloud - Black Circle
bottom of page