2020-ban az egész világot újra kellett tervezni, nekünk is sok eseményről, programról le kellett mondanunk. Ám abban biztosak voltunk, hogy – ha az online térbe költöztetve is – a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázata és gálája nem maradhat el.
Miután a pályázat meghirdetésével is sokáig vártunk, reménykedve abban, hogy lazulnak a szabályozások és újra személyes találkozóban gondolkozhatunk, végül a megszokottól eltérően idén október 25-ig vártuk a zenekarok jelentkezését – és nem is hiába, hiszen huszonnégy szuper dal közül kellett a legjobbakat kiválogassa a zsűri. A megváltozott helyzet miatt idén nem tudtunk külön döntőt tartani, így a november 7-én megtartott online gálaesten az összes zenekar együtt izgulhatott az eredményekért. Végül az idén kissé kibővült zsűri (Gábora-Máté Éva énekes, Nagy Egon magyartanár, Nicuta Alin énekes és Papp Levente rádiós, valamint tiszteletbeli zsűritagként André Ferenc költő, slammer és Papp Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke) meghozta a döntést: a huszonöt év alatti kategóriában a Kvab zenekar Ágyban kávé című dala lett 2020 Legszebb Erdélyi Magyar Dala, a második helyet a House of Pioneers Életünk tavaszán című száma, míg a harmadik helyet az RKS Eltűntél című dala szerezte meg. A 25 év fölötti kategória Legszebb Erdélyi Magyar Dala az A csajod zenekar Az első tartalék című száma lett (így – a Peron Music Alapítvány Újfalusi GÁbor-díját is elnyerve – ők versenyezhetnek az Öröm a Zene 2021-es döntőjében), második díjat kapott a KáeR ft. Kapriccio Minden időmmel című száma, a harmadik pedig Molnár Ede Kisangyalom című dala lett. A közönségdíjat – melyen összesen több, mint ezerkétszáz rajongó szavazott – az RKS Lehet című száma nyerte el.
Ezúton is gratulálunk minden nyertesnek és persze minden jelentkezőnek, hiszen igazán erős mezőny volt az idei. Az esemény az Öröm a Zene tehetségkutató sorozat részeként, a Hangfoglaló Program támogatásával jött létre, köszönjük nekik és a közvetítő Peron Music Alapítványnak a támogatást, és természetesen köszönjük hazai főtámogatónknak, a Romániai Magyar Demkrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak is, hogy támogatásukkal hozzájárultak a vetélkedő színvonalas megtartásához.
Természetesen jövőre is lesz Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat, készüljetek – ha pedig újranéznétek az idei gálaestet, azt is megtehetitek az EMKISZ youtube-csatornáján.